Gátéri Kismakkos Néptánc Egyesület
Gátéri Kismakkos Néptánc Egyesület
Adó 1%
A Gátéri Kismakkos Néptánc Egyesület részére 2012. évben átutalt 124 992 Ft adó 1% összegből 2013. évben 5 710 Ft-ot működési költségekre (posta költségre) fordítottunk.
A 2012. decemberi Karácsonyi Délután zenekari díjaként 50 000 Ft-ot elszámoltunk el ezen forrás terhére. A 2013. április 13-án levő 19. Tavaszköszöntő megrendezésére ezen forrásból 51 016 Ft-ot fordítottunk, melyből a résztvevők utazását fedeztük.
A 2013. augusztusában megrendezett III. Gátéri Összművészeti Ifjúsági Tábor egyik meglepetés programjáként egy bűvész szórakoztatta a résztvevő gyerekeket, melynek költségéhez 18 266 Ft-tal járult hozzá az adó 1%-ból kapott összeg.
Támogatásukat ezúton is köszönjük!

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Közhasznúság
 
English
 
Hírek, események

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Idősek napja

  2010.10.06. 18:35

2010. október 16-án szombaton 14 órakor kerül megrendezésre a községi idősek napja. A szokásokhoz híven együttesünk is köszönti a falu időseit. Idén az óvodás-kisiskolás és a felnőtt csoportok lépnek majd fel.

A rendezvény helyszíne a gátéri Faluház.

Szüret 2010.

  2010.09.13. 19:12

Idén szeptember 25-én, szombaton lesz a hagyományos szüreti felvonulás és bál.

A felvonulás 14 órakor borszenteléssel indul, majd 20 órától bál a Faluházban.

További részletekkel később szolgálhatunk!

Kun-Szállás Foglalás

  2010.09.08. 17:09

Csoportunk ismét fellép Kunszálláson, a Történelmi Kun-Szállás Foglalás nevet viselő rendezvényen.

2010. szeptember 11-én, szombaton 14 órától a nagyszínpadon látható a Kismakkos Néptáncegyüttes műsora. Tervezett műsorszámok:

  1. Széki táncok
  2. Feketelaki férfi táncok
  3. Bagi táncok
  4. Véka Zenekar
  5. Sárközi táncok
  6. Dél-alföldi táncok
  7. Kalocsai táncok

Muzsikál a vajdasági Véka Zenekar!

A rendezvényről további információk az alábbi honlapon találhatók:

http://www.idoutazas.kunszallas.hu

Vendégszereplés Ausztriában

  2010.08.26. 16:35

Szeptember 4-5-én az ausztriai Hollensteinben töltünk egy hétvégét. 4-én az érkezés után egy kis túrával mozgatjuk meg a buszban elgémberedett tagjainkat. 5-én pedig részt veszünk a helyi folklór fesztiválon. Terveink szerint 3 táncot mutatunk majd be: széki, sárközi, bagi. Majd táncház keretében próbálunk további ízelítőt adni a helyi táncosoknak és vendégeknek.

 

Visszavitték a kupát

  2010.08.22. 14:01

Sikeresen véget ért a VI. Kismakkos Kupa is. Apróbb sérülésekkel ugyan, de rendben lezajlottak a mérkőzések. A fiúk fáradtsága ellenére is a táncház hajnalig tartott. Jól éreztük magunkat, jövőre folytatjuk!

A végeredmény:

1. hely: Mayossa Néptánc Egyesület

2. hely: Kiskun Táncegyüttes

3. hely: Kismakkos Néptáncegyüttes

Így a kupa visszakerült Kiskunmajsára, de jövőre újra harcba szállunk érte.

Köszönetet mondunk az alábbi személyeknek:

ifj. Fekete Antal

Jánosi Benő

Jánosiné Gyermán Erzsébet

Feketéné Borbély Zsuzsanna

Urbán Istvánné

Kurucz Attila és családja

Valamint minden gátéri táncosnak, aki szervezőmunkájával, felajánlásával hozzájárult a nap sikeréhez!

VI. Kismakkos Kupa

  2010.08.15. 11:10

2010. augusztus 21-én a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat támogatásával megrendezésre kerül a VI. Kismakkos Kupa!

Résztvevő csapatok:

Mayossa Hagyományőrző Egyesület, Kiskunmajsa

Kiskun Táncegyüttes, Kiskunhalas

Kismakkos Néptáncegyüttes, Gátér

Program:

16:30-tól a csapatok érkezése

17 órától mérkőzések

19: 30-kor vacsora, majd táncház, ahol muzsikálnak:

Wolfárt László, Tormási Elek, Lovászi András

A mérkőzésekre és a táncházba szeretettel várunk mindnekit!

A programok ingyenesek!

Aktív hét

  2010.07.27. 11:38

Ma, azaz július 27-én indul az aktív hét!

Varga Andreastól tanulunk magyarszentbenedeki táncokat. A fiúk délután 5 órakor kezdenek, szegényes és pontozót tanulnak majd. Majd 7 órától a lányokkal páros táncokkal ismerkedünk.

Mindenkinek eredményekben és kellemes fáradtságban teli hetet kívánunk!

Ildi és Andreas

  2010.07.22. 22:23

Ismét férjhez adtunk egy lányunkat.

Ildi, Andreas! Sok boldogságot kívánunk!

Miután mindannyian jót mulattunk július 17-én és 18-án hajnalban, immár két asszonnyal folytatjuk - egyébként változatlanul - életünket.

Néhány kép már megtekinthető!!!!!

IV. Lurkó

  2010.07.06. 11:33

Az elmúlt héten Kiskunmajsán táboroztunk a IV. Lurkó Tánctáborban. Gátérról 20, összesen 255 gyermek és fiatal vett részt a táborban. A gyerekek 5 csoportban táncolhattak. A mieink sárközi és palatkai táncokat tanultak. A gálán bemutatott produkciók alapján mondhatjuk, nagy sikerrel. A látványos fejlődés a gyerekek lelkesedésén túl a pedagógusok munkájának is köszönhető.

A bátrabb gátéri gyermekek szép eredményeket értek el a tábori versenyeken:

 Népdaléneklés kategóriában:

Szekerczés Nóra és Nagy Flóra ARANY, Virág Ádám ARANY minősítést kapott.

Legényesversenyen:

Virág Ádám EZÜST minősítést kapott.

A bátor résztvevőknek gratulálunk, a többieket bíztatjuk a jövő évi részvételre!

Mindenkinek jó pihenést kívánunk! Kamatoztassátok minél többet a megszerzett tudást és gondoljatok szeretettel az elmúlt hét minden pillanatára!

Fényes sikerek

  2010.06.13. 11:25

Örömmel számolunk be róla, hogy 2010. június 5-én az I. Kiskunmajsai Meghívásos Néptánc Találkozón és Versenyen

- Aprómakkok utánpótlás csoportunk kalocsai koreográfiájával ARANY

- a Kiskun Alapfokú Műv. Okt. Intézménnyel közösen működtetett Makkocskák csoportunk jászsági koreográfiájával EZÜST

minősítést kapott!

Oktatók és koreográfusok: Jánosi Ágnes és Varga Andreas
A zsűri tagjai: Bedőcs József, Bedőcsné Szabó Rita, Berki Lilla

Gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítőknek! A csoport nagyon büszke Rátok! Köszönjük!

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Óra
 
Hasznos oldalak

Gátér Község

Faluház, Gátér

Gátéri Összművészeti Tábor

Mayossa Néptánc Egyesület

Országos Néptánc Baráti Kör

Folkrádió

Táncház Egyesület

Hagyományok Háza

Fonó Budai Zeneház

Néptánc.lap.hu

Tánc.lap.hu

Kulturinfo.hu

Kiskun Táncegyüttes Kiskunhalas

 

 
Dumaláda
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Magyarország legnagyobb Demi Lovato rajongói oldala a 28 éves énekes-színésznõrõl!    *****    Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és remake sorozatait! - SKAM - Egyre több magyar feliratos tartalommal!    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és egyéb írásai a blogon    *****    Sniffany esti meséi III. - Pornóellenzõk, goa, ketamin    *****    Hamar itt a KARÁCSONY,minél elõbb rendeljetek születési horoszkópot saját illetve szeretteitek részére, hasznos ajándék!    *****    Édes kishúgom, Anna - új epizód a tiltott szerelem története folytatódik :)    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek eligazodni, a látottakkal kapcsolatban. Hívj    *****    Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...    *****    Részletes személyiség és sors analízis, 25-30 oldalas+3 év elõrejelzés. A megrendelés után a konzultáció ingyenes. Katt!    *****    Nagyon részletes születési, párkapcsolati, fogamzási és gyermektervezési horoszkóp, biotérkép elemzés, itt az oldalon!!!    *****    A Faun és a három Nimfa története - új novella a blogon. :)    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, képek, Underground írások,Sniffanytól.    *****    Cipõ-csizma extra all mix 1650 helyett 495.-Ft/kg - Jelmez 1-2 o. 1400 helyett 990.-Ft/kg 1-2 napos szállítási határidõ    *****    LAMOUR NAPOK -10-40% KEDVEZMÉNNYEL! SZEREZD BE KEDVENC ÁSVÁNY- VAGY DIVATKARKÖTÕIDET, ÉKSZEREIDET! ANGYALI AJÁNDÉKOK...    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei, versei az új blogban:)    *****    MYBOOKCLUB - Könyvismertetõk - MYBOOKCLUB    *****    Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Lilith Megéhezik 4 - Az Apáca Show,a fantasy új epizódja elérhetõ